Látogatás Krisztáéknál, texokör, majd Ardmore gyönyörű tengerpartja, ahol bokáig én is belemerészkedtem a tengerbe!
Elfogyott minden tartalékom, ami az erőmet illeti, úgyhogy reggel már Ditte ébresztett egy határozott kopogással, hogy tán ideje kidugnom az orrom. Pedig tegnap nem keveset aludtam, hmmm, ki érti ezt!?
Miután összeszedtük magunkat, elindultunk Krisztáékhoz, Youghal-ba, egy búcsúkávéra. MIután kigyönyörködtük magunkat Bencegyerekben, tovább is álltunk, a helyi texoban megvettünk néhány nélkülözhetetlen holmit, aztán én azt hittem, hogy irény Killeagh, hisz holnap utazunk -én haza, Ditte az óhazájába, Gerda és Zoi pedig felmenőinek földjére- Magyarországra.
Aha, egy kanyarnál rémlett nekem, hogy nem is erre kéne mennünk (így majd' 3 hét után talán már ideje is, hogy legalább a nagyon szembetűnő részleteket megjegyezzem), de nem mertem megszólalni, hisz ki tudja, az én agymentességem mellett akármi is lehet! De igazam volt, Ardmore felé vitt az utunk, erről a helyről Ditte már mióta megérkeztem -sőt, már korábban is, emilben- áradozott, hogy megmutatja nekem, és most ez volt az utolsó alkalom, hisz reggel indulunk.
Ezt még az autóban ülve csináltam, mert most kivételesen eszembe jutott, hogy az ámuláson túl, akár meg is örökíthetem a látványt:
Ezt akarta megmutatni nekem Ditte, megértem. :)
És voltam a tengerben! Mit tengerben?? A zócejánba benne!!!
Jól van, csak bokáig, de akkor is... :)
Aztán találtunk egy roki-rák páncélját (néhány lába már hiányzott, na). Viszem haza. Sorstárs.
Ezután gyakorlatilag menekülnünk kellett, mert jött a dagály, méghozzá olyan megállíthatatlan, kíméletlen igyekezettel, hogy jobbnak láttuk megfutamodni. (Jó, nem gondoltam, hogy a dagály majd az én csúnya nézésemtől fog legalábbis pihenőt tartani, de mivel ez egy igen széles, lapos partszakasz, centikben látható mértékben nő, percről percre a vízszint.)
Onnan már tényleg a Medvelak felé vettük az irányt, ám még mindig nem ide érkeztünk. A másik, amiről Ditte régóta áradozik, az az erdő, szinte közvetlenül a szomszédságukban.
Ugyan nagyon fáradt voltam, mire odaértünk, így sajnos nem tudtam sétálni, de az autóból -kényelmes turista módjára- csináltam egy-két képet.
Ezen a képen látszik az a fa, amely a Dittéék otthonául szolgáló lakópark bejáratánál lévő táblán hírdeti a természet közelségét. (És tényleg közel is van. Még ilyet!)
Íme a tábla:
Gyors ebéd készítés, a kedvemért rák volt, de rá kellett jönnöm, hogy a gumipók, akármekkora igyekezettel is próbálják élelmiszernek álcázni, ugyan rugalmas marad, de semmi másra nem jó, mit csomagtartóra erősíteni bizonytalan dolgokat. Tehát, csillagjegyem szerint én rák valék, de azt hiszem a jövőben sem fogjuk zargatni egymás életét, úgymint én és az ollós tengerlakók.
Az indiai naan-kenyér receptjét megnéztük, mert azt nálam, otthon, majd sütünk, hiszen meglehetősen finom eledel. Igen, az finom, a rák meg... nos, az rák... maradjunk ennyiben
Most pedig még kicsit borozunk, mert holnap ilyenkor már otthon leszek. (Sőt, talán sikerült elintézni -Medve dörmögős hangjának segítségével-, hogy holnap a reptéren, Dublinban, ne kelljen ismét azt a maratoni távolságot végiggyalogolnom. Drukkoljon, ki ezt olvassa!)
Köszönöm Zoi!
Köszönöm Gerda!
Köszönöm Medve!
Köszönöm Ditte!
