Két hét a Medve-lakban

A cél most Ballycotton volt, persze a név nekem naná, semmit sem mondott, de Ditte szerint ezt látnom kellett. (Megjegyzem, igaza volt.) Az az igazság, hogy már nem emléxem a részletekre, illetve egészen pontosan leginkább részletekre emléxem, ahogy holt fáradtan ülök az autóban és igyexem tudatomba zárni a sok gyönyörű képet, ahogy hihetetlen színeket fedezek fel a tenger kékjében, ahogy az eső csendesen csorog a szélvédőn s én bámulok ki az autóből a mélyzöld növényzetre a mindenhol előforduló kisebb nagyobb sziklákra vagy éppen a végeláthatatlan -amilyennek lennie kell, olyan Anyu-s- vízre.
Szóval akkor címszavakban, Ditte vázlatára támaszodva s a képekre, melyekről egy-egy hangulat, egy-egy érzés beugrik nekem is.
Tehát Ballycotton, ahol a világítótorony áll, amit nekem már korábban elküldött Ditte. (Már a képét, na.)

Ezeket  a fotókat Medve készítette, mert én már éreztem, hogy spórolnom kell az erőmmel és az autóból nem lehetett ennyire jó felvételeket készíteni.
Most komolyan?! Ez a világítótorony dolog nem olyan, mint egy mese??


A követkető lépés kihagyhatatlan volt (...jó, jó... tudom, az egész, meg minden, de ha már Írország, legyen benne némi írviszki...), vagyis irány Jameson Distillery, Midleton.


/Basszus! Tegnap megírtam, összerendeztem és elszállt! Megüt a guta!!!! Igyexem előkotorni agyam helyéről a tegnapi szavakat, mert úgy rémlik, az egész jó lett, nyilván ezért nyelte le a nagy háló-tudat... grrrrrrrrrrrrrrrrr.../

Naná, hogy nem elég ennyi egy napra, hisz már nagyon közeledett a hazafelé indulás, úgyhogy irány egy írországi kötelező program. Illetve én úgy éreztem, hogy ezt azért nem kéne kihagyni, mert ez olyan, mint a messzeföldről idesereglő nemmagyaroknak az alföldi gulya, meg a hortobágyi gémeskutak, szóval, nekünk van szürkemírhánk, nekik meg írviszkijük. (A különbség tán csak annyi, hogy nekünk összesen annyi szürkemarhánk maradt, amit egy kirándulás alatt látni lehet (a többi má csak a fajtamegmentő labratóriumok és állatkertek területés lelhető fel), nekik  meg a whiskey az nemes egyszerűséggel van, osztjónapot!)
Tehát vendéglátóim, kik komoly küldetéstudattal megáldott (vagy megvert, ezt tán ők így látják inkább, pláne ezen 2 hét után) lelkek, fogtak ismét és betettek az autóba, majdan irány a "kicsiny teáskanna vagyok" érzés katarzisa.
Ja, hogy ebből csak én értem, hogy hol voltunk??
Höhö... Tehát a következő lépés Jameson Distillery, Midleton.

Itt, az épület előtt van egy kicsi füves terület, s azon áll az a bizonyos... Persze, még szép, hogy lefényképeztem, a gépen meg is van, de a picasa valamiért szürke homályként értelmezi, akárhányszor is akarom beletenni az nagy memóriájába, tehát kénytelen voltam a hálóról nyúlni egy fotót, mert ezt azért nem hagyhatom ki. Most komolyan?! Én vagyok a hülye vagy én vagyok a hülye, hogy azonnal Szám Bácsi vagy Segíts Elek (sajna nem tudom, hogy melyikük, de gyanítom, hogy az utóbbi) ugrott be erről, amint a Jamie és a csodalámpa egyik epizódjában ezt az örökbecsű angol gyerekdalt pörformanszolja előfele? Íme:

S akkor a gyerekdal, amiből azonnal látszik, hogy az én asszociációs készségem a normális feletti tartományban leledzik:

Mikor itt kinézelődtük magunkat, mentünk tovább. (Jé, már emléxem ismét egy részletre! Gerda aludt az autóban s Medve ott maradt vele, hogy őrizze álmát, amíg mi -Ditte, Zoi, meg én- tanulmnyozhattuk a zírviszki lelőhelyét. Micsoda memóriám van! Ha mégsem, akkor javíts ki, lécci, Ditte!!)

Az út egy alagúthoz vezetett, ami elég szürreális nekem, hisz a tenger alatt halad. Persze olyan, mint bármely másik alagút, de így, a tudattal, hogy egy tengerszoros alatt megy át, hát furi volt. Sajnos nem fényképeztem le, mert annyira elámultam a gondolattól, hogy mire magamhoz tértem, már nem volt mit megörökíteni, így csak az emléke maradt. De az meg ugye, az én esetemben, különösen értékes! :)
......................

Itt most változás van (furi, itt és most... hehe.. szóval enm akkor, amikor történt, sőt, akkor sem, mikor lejegyeztem ezt, hanem MOST, mikor kiegészítem! Érthető?? hehe... vagyis höhö...), mert Ditte -megszánva engem- küldött egy képet az alagútról. Ebből már látszik, hogy itt fenn éppen miről is regélek:

....................

Már majdnem este volt (ha jól tévedek) mire visszaértünk főhadiszállásunkra (ami mellesleg... Dittéék otthona:), átjöttek Nauék, akiről már korábban írtam, most férje és annak öccse is ott volt, sokáig beszélgettünk. Közben szóba került a mankó is, mert amiket kint láttam, az a fajta sokkal jobban használható, praktikus darab, mint ait itt lehet kapni. Azt mondták, utánanéznek a lehetőségeknek.


.......................................................................

Címkék: ditte, írország, talema