Azt hittem aludtam egész nap. Akkor lehet, hogy álmodtam a Chaplinnel való ácsorgást is?

Gyanús, hiszen én nem álmodom soha. Nos?

Mindenkinek azt meséltem, hogy Ditte erre a napra nekem a Ring of Kerryt tervezte be, ami egy laza majd egész napos autókázás, naná, gyönyörű helyekkel, ám én nem bírtam sokáig ébren, mert köbö egy óra múltán édesdeden aludtam az anyósülésen.
Na, hát ehhez képest Ditte vázlata és a képek tanúsága szerint egész aktív voltam álmomban, s ha mindezt alvás közben tettem meg, nem csoda, hogy belekerült a fent melített excentrikus fazon is.


Ring of Kerry:





Waterville. Mondom, ha álmodtam, az eleve nagy szó, pláne, hogy ez is az őrzött képek között van:





(Remélem, értékelhető a szimmetria!? Most legalább kiderült, hogy miért is járok én bottal, s pláne, hogy miért is van nekem az azon az oldalon, ahol. Hogy elférjünk egymás mellett, mikor karon fogva sétálunk Chaplinnel...)
Persze azért, hogy ne rontsam az összképet, a magányos szobor is a képtárban van.


A szobor mögött a parton, illetve sétányon megpihentünk s megebédeltünk. Sziesztáztunk kicsit, majd következett egy újab kavicsszerző expedíció.




Itt látszik kicsit a sétány, s alatta a -számomra- kihívást jelentő tengerpart, ami egyben első osztályú kavics lelőhely. Na, onnan szedtem a zócejánból belőle a köveket!




Ez a kép már a lejtő aljáról készült, amin én is biztonságosan le tudtam menni a vízhez. Magáról a lejtőről nem készült dokumentáció, de valami olyan "hajót a vízre" szerepet játszó építmény az, s remek megoldást jelentett nekem a zóceján megközelítéséhez.




Na, ez az két a ház, ami azóta is regetegszer eszembe jut. A frász van ezekkel dagály idején?? Hö?




Míg én a biztonságos betonon, Ditte és két kisleánya a köveken kirándult. Gerda ott gyűjtött nekem is és anyukájának is szebbnél szebb darabokat.

Sétáltunk még egy jót, aztán vissza az autóba, miközben fájó búcsút vettem minden idők legnagyobb némafilm komikusától, s folytattuk a kört.
A lelkem, akkor is ha aludtam (hehe) a képektől kisimult, mert olyan megnyugtató harmónia van azokon az utakon, hoyg azt nem tudom elmondani.
A látkép valami magávalragadó, elképesztő ... és akkor na, nem tudom elmondani, hogy mit jelent nekem, tehát ideteszek néhányat erről az útról:









Kockás földek... kis ízelítő ebből is.




És ami nekem nagyon-nagyon tetszett (hülyeség, már mondtam, minden, de minden, de akkor is, na) a speciális ír veszélyjelző tábla, az út mentén. Íme, tessék komolyan venni!

(Hmmm... a picasa ma ezt nem akarja ideadni... tán holnap...)




Ezen a környéken ilyen helyen megy az út. Tehát egyik oldalon szikla, másikon meg a szakadék (ill. na jó, de lejtő és kész). Szóval itt mentünk és ami ezután következett az jellemzi az íreket.





Már nem az, hogy beszalad az autó a susnyásba, hanem az, hogy akármeddig is tart a mentés, a sorban álló autósok türelmesen várnak. Sem dudálás, sem idegbajos motor túráztatás pláne nem anyázás. Mindenki tudja, hogy nem azért mentek bele autósék a bajba, hogy velünk többiekkel kicsesszenek és azzal is tisztában vannak, hogy trélerék teszik a dolgukat, egy perccel sem többet vesznek el az életünkből, mint ami feltétlenül szükséges. Tehát szerencsétlenül járt autó vissza az útra, tréler el, aztán mi is mehettünk a dolgunkra. Vérnyomás pedig mindenkinél maradt a normális tartományban.

Estére kerültem olyan állapotba, amire emlékeztem az azóta eltelt hetek alatt, mert egyszerűen kidőltem. Ditte még végezte a háziasszonyok dolgát, ami adódik két kisleányka és egy semmirekellő vendég melett, aztán még megfestette a köveimet. Nyilván csakis azért, hogy nekem lelkiösméret furdalásom legyen. (Köszönöm!)

.............................................................................

Címkék: ditte, írország, talema