Mint már mondtam este, itt vagyok.
Hehe... ez az "itt" nekem tök természetes -már nem az, hogy itt lenni olyan evidens, hanem pillanatnyilag nekem a tartózkodási helyem ez itten, ni-, mert ugye nyaralok!
Tehát az első napom Írországban.
Éjjel egy percet sem aludtam, pedig úgy készültem, hogy minden izgalmam ellenére győzni fog józan eszem tudva a reggelre virradó nap nehézségi fokát-, s kipihenem magam.
Na, ehhez képest mindig, mikor felriadtam arra, hogy "...jaj, elaludtam!", szinte kivétel nélkül mindössze 5-6 perc telt el. (Sose mondtam, hogy normális vagyok.)
Így 3:18-kor, mikor vadul felbégetett mellettem a telefonomba zárt birka, tulajdonképpen meg sem lepődtem (..ahhhhhha, a frász jött rám, ott helyben...). Egy szép, vörös hajú bloggerina kívánt jó utat, s miután rákérdeztem, biztosított "amúgyi" érzelmeiről.
5:17-kor ért oda Fazék -a fuvarosom-, hogy induljunk. Egy kávéhoz ragaszkodtam, tekintve a korai órát, s szem előtt tartva testi épségem, gondoltam bebiztosítom magam, amennyire lehet, hogy ne aludjon el szegény sofőr a volán mellett. Ez idő alatt gyors csomag ellenőrzés még, aztán indulandusz.
Eleinte sehol egy jármű, aztán minden tele kamionokkal. Hát, hiába na. Ezért nem autózom én, és nem járok dolgozni, mert ilyen forgalomban!!!! Kinek van ehhez idege???
Határra érve, Fazék rákérdezett, hogy ugye elöl van az útlevelem. Khmmm.... mér??? én aszittem, ide nem kell!!!!
És tényleg nem kell! Hehe... de a személyim persze a csomagtartóban volt, úgyhogy meg kellett állnunk, hogy azt előbányássza nekem. Mentünk a bódék felé és én meg voltam győződve, hogy itt ugyan nem lesz semmiféle ellenőrzés, merthogy ugye kérem, nem lépünk át semmilyen országhatárt, de miután okos sofőröm ennek ellenkezőjét mondta, így megszólalni sem mertem és kezemben az igazolvánnyal, meg az Ő útlevelével, vártam, hogy valakinek bemutathassam azokat és széles, magabiztos vigyorral átléphessem a határt. Csakhogy nekem lett igazam (mégis mit vártam??), merthogy bódéváros, ami valaha határátkelő volt, most lakatlanul szemlélte az átmenő forgalmat.
Tehát, már Szlovákiában jártunk. Pozsony ott is volt, mindjárt (gyanítom még most is ott van, jól van, sosem tudtam még magyarul sem, na, de ezt már mondtam), úgyhogy térkép elő, s nekem kellett (volna) navigálnom a reptér felé. De szerencsére időben rájött a sofőröm, hogy ekkora feladatot jobb ha nem bíz rám, aztán tapasztaltuk is, hogy ugyan ki van írva, táblázva minden, de többnyire csak egyszer -de akkor csak km-ekkel korábban-, vagy mondjuk kétszer, de ebben az esetben a második tábla mondjuk egy elágazás után már a jó úton. Tehát, ha nem vagy ismerős ott, vagy nem vagy felfegyverkezve egy térképpel (vagy valami hasbeszélő kütyüvel a szélvédőre ragasztva), akkor jó esélyed van rá, hogy egész nap kóborolsz a labirintussá avanzsált pozsonyi utakon.
A reptéren még kisem volt írva a járat, úgyhogy letámasztott a pakkommal együtt Fazék egy padhoz, majd elindult, hogy felfedezi a helyet. Én akkor írtam sms-t Dittének, melyben szóltam, hoghy még lemondhatja a meghívást, mert még innen -khmmm... szóval akkor és onnan...- gond nélkül haza tudok menni. Közben visszaért Fazék és én ahelyett, hogy megvártam volna a választ, melyben esetleg az jön, hogy mégse menjek, kikapcsoltam a telefont. Komolyan!? Ennyi ész, tényleg, néha még magam is elcsodálkozom magamon!
Fölcuccoltunk és mentünk ahhoz a pulthoz, ahol elkezdték fölcímkézni a Corkba utazó embereket, csomagokat. Én igyekeztem szépen nézni, ennyivel tudtam hozzájárulni a dolog sikeres kimeneteléhez, s hogy ennek mennyi része volt a végül tökéletes megoldásban azt nem tudom, de sikerült kerekesszéket, segítőt szerezni, teljesen természetesen, mintha ez normális lenne. Úgy értem, ez teljesen hétköznapi eljárás ilyenkor. Fájó búcsú kísérőmtől, majd fiatalember segítségével tovább. A géphez külön busszal (csuklós busz, én egyedül voltam rajta, meg a széket toló sárga mellényes ifjú) vittek ki, s mikor ott leszedtek arról, egy-két perc múlva jött egy mentő, ahonnan két markos legény ugrott elő, magukkal hozva az autóban lévő betegszállító széket, amire engem átsegítettek s ketten felvittek a fedélzetre (amikor becsatoltak a székbe, az egyik -a "csatolós"- emberke azt mondta, hogy olyan leszek, mint a pilóta, hisz ő is ilyen hevederrel van az üléséhez rögzítve), ott átadtak egy légikisasszonynak, ő azonnal bemutatkozott, kérdezte először franciául, aztán angolul, majd szlovákul, hogy értek-é úgy, s mikor látta a mérhetetlen íkút csillogni szememben, mosolyogva s tört magyarsággal mondta, hogy kicsit beszél így is, minden kérésem teljesítik, utazzak jól, satöbbi.
Ablak mellett volt a helyem, lábam is elfért, úgyhogy átadtam magam a 100%-os bámulhatnéknak.
Annak mondjuk utána kell még néznem, hogy vajon merre mentünk, mert gőzöm sincs, de nagyon tetszett amiket láttam (nem röhögni! mondom, nem röhögni!) és a legmeghatározóbb kép talán a puzzle szerkezetű egyenként nem túl nagy, de összességében hatalmas területeket lefedő különböző színű szántóföldek.
És persze tehenek, birkák mindenfelé.
Aztán elszundítottam. Pedig nem akartam, de a monoton zaj, a meleg, a zárt hely, a megnyugvás -már mihez képest persze, de akkor már olyan mindegy volt, hogy otthon hagytam-e valamit, vagy netán elfelejtettem-é valami intéznivalót- elaltattak. Fogalmam sincs, hogy mire, de mintha felriadtam volna valami zajra; persze lehet, de nem hallottam akkor már semmit, mikor kinyitottam a szemem. Viszont kipillantottam az ablakon és előttem volt éppen a part utolsó (100)méterei , majd a tenger.
Mondanom sem kell, hogy azonnal felébredtem.
A tenger -teljes valójában, majdhogynem elérhető közelségben, legalábbis látótávolságon belül- és én.
(Nem röhögni! Még most sem nem röhögni!!!)
HIába gyönyörködtem volna még akármeddig, mentünk tovább, majd beértünk Írország légterébe. Mikor ez már számomra is nyilvánvalóvá vált, széles vigyor ült ki ártatlan arcocskámra, amit még most sem tudok levakarni onnan. (Ki érti ezt?!)
Cork fölött repülve mintha egy Lego-várost látnék, sok kedves, külsőre egyforma házak csoportjai, amerre csak elláttam. Persze soikféle csoport, szinte mind más "ruhában", de egy-egy "parkon" belül ugyanolyan házikók (persze tudom én, hogy mennyire valós az a házikó megjelölés, mert az is lehet, hogy alapterületre meg palota méretűek, de fentről ezt én nem tudtam megállapítani, s igazság szerint marhára nem is érdekelt), s néhány "kör" után meg is érkeztünk.
Én szálltam le utolsónak, hisz itt is várt a segítség, két legény itt is, csak éppen lépcsőjáró mentős székkel, aztán kerekesszékkel be a csomagomért. A körbe-karikába mellett álltunk, s vártuk a pakkom. Görcsbe rándult agy maradékkal kerestem a kellő szavakat, hogy el tudjam magyarázni -persze pantomim kísérettel-, melyik bőröndöt mentse le nekem kedves ifjú a szalagról. Szerencsére sokáig vártunk, mikor is határozottan kiböktem: "Black bag and yellow hyppo!" (Fogalmam sincs, hogy hogyan kell írni, de én 'i'-vel mondtam...:) Lehet, hogy azért mert meg akart már szabadulni tőlem, de értette, amit mondtam!!
Kis közjáték (ismét pusztán a nézésemmel bizonyítoittam, hogy értetlen vagyok, ámde beszélni is képtelen) után kikanyarogtunk a várócsarnokba, ahol Ditte s nagylánya, Gerda fogadtak.
Ezen a ponton még fél 1 sincs. De már nagyon sokat írtam, most abbahagyom és iszom egy kávét. Majd folytatom. Fontos dolgok történtek még aznap, jelesül tegnap. Mert már "ma" van...
Ja, csak annyit még, hogy Talema kenyérkéje mindenféle változatban kiváló!!!!!!!
..........................................
És íme a folytatás.
5 hozzászólás eddig
2. | 2008-07-25 21:40:56
Hát, tényleg nem semmi! És nevetni azt szabad, ámde gúnyosan kiröhögni szegény öreg, buta talemanénit, nos, azt kéretik mellőzni!!
3. | 2008-07-25 21:52:11
Nahát, Talema, micsoda kalandok:))))
Budapestről nem is megy oda repcsi? nem semmi!
De, mondtam én h ügyes leszel:)
4. | 2008-07-25 22:01:47
Nem olyan rég még indult, de most már legközelebb Pozsonyban lehet felszállni, de ennek a járatnak a megszüntetése is kilátásba került. De most nekem ez még jól jött!
Ugye? Köszönöm a drukkot! (De valamelyik nap megyünk arra a sziklás helyre, gyönyörű vidék, semmiképpen sem hagynám ki, de nem kifejezetten roki-barát környzezet, úgyhogy mindenféle drukk elfér még.
:))))
Nagyon jól érzem magam!!! :)))
Há' nem semmi utazás! Várom a folytatást. És azt is, hogy mikortól szabad nevetni.;-) (Ez csak kacsintás.)